Ipach Marci

sportolás mindig is az életem központi eleme volt, így kézenfekvő volt számomra a tanulmányaimat a Testnevelési Egyetem folytassam és a mozgás szeretetét mások számára is átadhassam. Az egyetem után a Városmajori Gimnázium testnevelő tanára lettem, és a mai napig itt tanítok.
18 év versenyszintű kosárlabdázás után a mászással 2011-ben ismerkedtem meg és rögtön magával ragadott a szellemi és fizikai komplexitása. A kezdeti években nagyon szerettem a teremben mászást, szuper élmény volt, hogy gyakorlatilag minden alkalommal sikerült egy kis fejlődést elérni. Idővel kimerészkedtem a sziklákra és egy teljesen új világ tárult fel előttem. Főleg a kinti boulderezés ejtett rabul, és ez a mai napig sem halványult el, amikor csak tehetem kint koptatom a bőröm.
Büszke vagyok rá, hogy önerőből, sok-sok edzéssel és kitartó projekteléssel sikerült elérnem a 8B fokozatot boulderben. (A szikkadtság foka, 2021)
Gyerek és felnőtt edzéseimen várok mindenkit aki szeretne megismerkedni a sporttal és a mozgás örömével vagy aki szeretné, hogy komolyabb mászó céljait elérje.
Bejelentkezés itt!
Czakó Laci

2008-ban ismerkedtem meg először a mászással, ami hamar az életem fontos részévé vált. Nem sokkal később Angliába költöztem, ahol a helyi mászótermek fogásait koptattam, illetve kipróbáltam magam a sziklákon is. Ezután nem volt kérdés számomra, hogy ezt szeretném csinálni, így mindent megtettem azért, hogy olyan helyre költözzek, ahol a sziklamászásnak nagy múltja van. Tenerife lett a kiszemelt célpont, ahova 2013-ban költöztem ki. A lehető legjobb mászóktól sikerült eltanulnom ennek a szuper sportnak minden apró részletét, a bouldererezéstől a sportmászáson át a többkötélhosszas mászásig. Több évig dolgoztam együtt a helyi mászó iskolával, mint sziklamászó oktató, majd 2018-ban Magyarországra költöztem, hogy folytassam a tanulmányaimat. Sikeresen elvégeztem a Testnevelési Egyetemen a sportmászó edzői szakot, ahol még jobban elmélyíthettem a tudásomat a mászás minden területén.
A mászás amellett, hogy az ember legalapvetőbb mozgásformája, rendkívül komplex tudást igényel. Ez a mozgások játéka, ahol szükség van a kondicionális, mentális és koordinációs képességek összhangjára. Ez rendkívül fontos a gyerekek testi, lelki és szellemi fejlődéséhez.
Számomra ez a sport egy életforma, nagyon sokat tanultam tőle a több mint egy évtizedes mászásom során, és ezt a tudást szeretném átadni az edzéseimen is.
Bejelentkezés itt!
Gáspár Laci

Sziasztok, lassan 5 éve, hogy elkezdtem mászni. Azóta a mindennapjaim részévé vált. Judoztam és fociztam is előtte, így legalább azt már tudtam hogyan kell esni. Sosem szerettem volna élsportoló lenni, így felüdülés volt, hogy a mászásnak van egy olyan oldala ahol nem csak a teljesítmény számít, hanem a fun, a stílus és a flow(!) Nekem a mászás aktív meditáció, és rejtvényfejtés, ahol sose fogy el a lehetőség, hogy challengeljem önmagam. Ezt próbálom az edzéseimen is megvalósítani… Gondolkodásra késztetni és motiválni szeretném azokat akiknek megtetszett, vagy már beleszerettek ebbe a sportba és fejlődni szeretnének, hogy újabb és bonyolultabb kihívásokkal is szembenézhessenek.
Bejelentkezés itt!
Bejelentkezés itt!
Balázs András

A sportmászást 2002-ben kezdtem rehabilitációs jelleggel. A karomat egy súlyos baleset érte, aminek következtében majdnem elvesztettem, de sikerült megmenteni. Az orvosaim javasolták a mászást. Nem csak erősített, hanem az idegek gyógyulását is segítette. Azóta még jobban megszerettem ezt a mozgás formát, nem beszélve az emberekről, akiket a mászáson keresztül ismerhettem meg! Több ifi magyar bajnoki címet is sikerült szereznem, azóta pedig inkább sziklán találtam meg a mászás szépségét. 2020-ban végeztem el a Testnevelési Egyetem Sportmászó edzői OKJ-s képzését. A mászást komplex módon közelítem meg, modern edzésmódszerekkel a mentális és fizikai képességek egyensúlyára törekszem. Kifejezettem kedvelem a dinamikus, koordinációs mozdulatokat, ezek fejlesztését. Edzéseimen ezek mellett szeretném megosztani a mozgás élményét és a hálát amit a mászás iránt érzek!
Bejelentkezés itt!
Bejelentkezés itt!
Oláh Sebestyén (SEBŐ)

Szerencsés helyzetben érzem magam, mert emlékezetem szerint nem hagytam abba a mászást az első hasra fordulásom óta.
Fel-,át-,be-,lejuttatni a testemet szokatlan helyekre szokatlan módokon mindig is teljesen le tudott kötni.
2009 körül kezdett érdekelni, hogyan lehet célzottan fejleszteni a mászótudást, 2016-ban kezdtem el más érdeklődőkkel is megosztani, amit sikerült megtanulnom erről. A vezetett mászóalkalmakon hangsúlyosak az ügyességi, koordinációs problémák. Sportmászó oktatóként célom a "színboulderek" által kínált lehetőségeken túlmutató gyakorló közeg megteremtése. Mindemellett figyelmet szentelünk a mobilitásnak és kondicionálásnak, hogy a motivált erőlködés közben épen maradjon test.
Bejelentkezés itt!
Vizi kari

2013-ban kezdtem a mászást az Ujjerőben, ami jó alapot szolgáltatott az erő és technika különböző szegmenseinek fejlesztéséhez. Nem sokkal később a boulderezés mellett a kötéllel mászás szerelmesévé is váltam és a mai napig váltogatják egymást, hogy éppen melyik kerül előtérbe, sokszínűbbé téve így az edzéseimet és az élményeimet.
2016-ban kezdtem oktatni és az utóbbi 2 évben szinte már csak ezzel foglalkozom.
10 év alatt rájöttem arra, hogy mennyire fontosak a stabil alapok és a fontolva haladás ebben a sportban, illetve a mentális állapot, ami fel tud repíteni vagy éppen lehúz az adott útban.
Az edzéseimen hangsúlyos szerepet kapnak a testtudat és a tudatosság fejlesztése, ha egyebek mellett ez is érdekes lehet neked, szeretettel várlak hétfő esténként a Flowban!
Bejelentkezés itt!
2016-ban kezdtem oktatni és az utóbbi 2 évben szinte már csak ezzel foglalkozom.
10 év alatt rájöttem arra, hogy mennyire fontosak a stabil alapok és a fontolva haladás ebben a sportban, illetve a mentális állapot, ami fel tud repíteni vagy éppen lehúz az adott útban.
Az edzéseimen hangsúlyos szerepet kapnak a testtudat és a tudatosság fejlesztése, ha egyebek mellett ez is érdekes lehet neked, szeretettel várlak hétfő esténként a Flowban!
Bejelentkezés itt!
HÁBER BALÁZS

Balázs vagyok és örömmel csatlakozom a Flow csapatához edzőként. A fal-, és sziklamászás már több mint 10 éve a szenvedélyem, és nagyon örülök, hogy megoszthatom tudásomat és tapasztalatomat másokkal. Az edzéseim során szeretnék másokat elősegíteni technikai képességeik és az általános kondíciójuk javításában és fejlesztésében.
Az edzéseim során a falmászás fizikai és mentális aspektusaira egyaránt összpontosítok, segítve az edzésen résztvevőket abban, hogy új magasságokba emelkedjenek és elérjék céljaikat. Akár kezdő, akár tapasztaltabb mászó vagy, biztos vagyok benne, hogy segíthetek neked abban, hogy a mászásodat a következő szintre emeld. Másszunk együtt!
Bejelentkezés itt!
Az edzéseim során a falmászás fizikai és mentális aspektusaira egyaránt összpontosítok, segítve az edzésen résztvevőket abban, hogy új magasságokba emelkedjenek és elérjék céljaikat. Akár kezdő, akár tapasztaltabb mászó vagy, biztos vagyok benne, hogy segíthetek neked abban, hogy a mászásodat a következő szintre emeld. Másszunk együtt!
Bejelentkezés itt!